Gyerekkoromban a mezőn sétálva gyakran botlottam bele apró zöld levelekbe, amiket a nagymamám ‘papsajtnak’ hívott. Nem volt különleges, csak ott volt, a szegélyeken, a köves utak mentén, a régi kertek árnyékában. Gyorsan téptük le, egy kis sóval megszórták, és olyan íze volt, amit azóta kevés zöld fűszernövény produkált. Ma már ritkábban látom, és amikor megkérdezek fiatalokat, többségük nem ismeri fel. Pedig ez a növény sokszorosan többet ad, mint egy nosztalgikus emlék.
Mi az a papsajt?
A ‘papsajt’ név helyi, néprajzi elnevezés, nem botanikai besorolás. A paraszti kultúrában több növény kapott hasonló becenevet, mert a külsejük vagy az ízük valamire emlékeztetett. A mi környékünkön a papsajtot olyan mediterrán és kontinens határán élő, alacsony tápigényű, évelő zöldekre használták, amelyek egyszerűen megélnek a gyengébb talajokon is. Kicsi a tápigényük, elviselik a szélsőséges időjárást, és apró gyűjteményként évszázadok óta részei a helyi gyógyászati és konyhai hagyománynak.
A cikk folytatódik, nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!Hol található és hogyan ismerhető fel?
Észak, dél, nyugat és kelet Európában is előfordulhatnak a hasonló habitusú növények, szóval gyakran találkozunk velük útszéleken, réteken, parlagokon és régi kertekben. Leveleik általában egyszerűek, esetenként rozetta formában nőnek, és a virágzat nem feltétlenül feltűnő. Ha valaki a helyi pásztoroktól, kertészekről vagy idősebb falubeliektől kérdez, gyorsan kiderül, melyik növényre gondolnak a papsajt szó alatt. Én is így tanultam meg, ahogy sokan mások is, beszélgetve azzal a piaci árussal, aki még mindig gyűjti tavasszal a friss példányokat.
Immunerősítő hatás, amit jórészt elfeledtünk
Nem kétes mechanizmusokról beszélek, hanem hagyományos használatról és népi tapasztalatokról. A helyiek mindig azt mondták, hogy tavasz elején, amikor a szervezetnek szüksége van a feltöltődésre, a papsajtot érdemes gyűjteni. Főzve, párolva, vagy frissen salátába téve vitaminokkal, ásványi anyagokkal és antioxidánsokkal látta el a családokat. Sok idős ember emlékszik arra, hogy a megfázásos időszakokban gyakran fogyasztották, mert ‘védi a tüdőt és a vért’. Modern vizsgálatok is arra utalnak, hogy a vad zöldek rendszeres fogyasztása hozzájárulhat az immunrendszer működéséhez, a gyulladások csökkentéséhez és az általános vitalitáshoz.
A cikk folytatódik, nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!Hogyan használták régen?
A receptek egyszerűek és praktikusak. Tavasszal a friss leveleket volt a legegyszerűbb fogyasztani. Gyakran tették túróval vagy friss sajttal, egy kevés olivaolajjal és citrommal, így pótolták a téli vitaminveszteséget. Voltak főzött változatok is, amikor a leveleket lassan párolták, hogy lágyak legyenek, majd fűszerezték fokhagymával és hagymával. Néha a helyi háziasszonyok az ilyen zöldeket levesbe vagy raguba tették, mert gyors és olcsó vitaminforrás volt. A Maros-parti faluban például a piac örökös témája volt, hogy ‘ki gyűjtötte a legjobb papsajtot’, és az emberek egymás receptjeit cserélték.
A teljes főzési idő megtekintéséhez menj a következő oldalra, vagy kattints a „Megnyitás” (>) gombra – és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook barátaiddal!
